TI: Az intranet AU: Dravecz Tibor DT: cikk PD: 1996/06 (MEK elektronikus kiadás) SO: Infopen, 1996. április SO: URL: http://www.eunet.hu/infopen KW: Internet KW: intranet KW: vállalati információrendszer NT: Köszönet a szerzőnek és az Infopen szerkesztőknek az engedélyért. //////////////// MAGYAR ELEKTRONIKUS KÖNYVTÁR \\\\\\\\\\\\\\\\\ Ez a dokumentum a Magyar Elektronikus Könyvtárból származik. A szerzői és egyéb jogok a dokumentum szerzőjét/tulajdonosát illetik (amennyiben az illető fel van tüntetve). Ha a szerző vagy tulajdonos külön is rendelkezik a szövegben a terjesztési és felhasználási jogokról, akkor az ő megkötései felülbírálják az alábbi megjegyzéseket. Ugyancsak ő a felelős azért, hogy ennek a dokumentumnak az elektronikus formában való terjesztése nem sérti mások szerzői jogait. A MEK üzemeltetői fenntartják maguknak azt a jogot, hogy ha kétség merül fel a dokumentum szabad terjesztésének lehetőségét illetően, akkor töröljék azt a MEK állományából. Ez a dokumentum elektronikus formában szabadon másolható, terjeszthető, de csak saját célokra, nem-kereskedelmi jellegű alkalmazásokhoz, változtatások nélkül és a forrásra való megfelelő hivatkozással használható. Minden más terjesztési és felhasználási forma esetében a szerző/tulajdonos engedélyét kell kérni. Ennek a copyright szövegnek a dokumentumban mindig benne kell maradnia. A Magyar Elektronikus Könyvtár elsősorban az oktatási/kutatási szférát szeretné ellátni magyar vagy magyar vonatkozású public domain szövegekkel. A MEK-ről a MEK-L@listserv.iif.hu e-mail címen lehet információkat kapni és kérdéseket feltenni. \\\\\\\\\\\\\\\\ HUNGARIAN ELECTRONIC LIBRARY //////////////// ------------------------------------------------------------------------ Dravecz Tibor Az intranet ----------- In'tra net : 1. a network connecting a related set of clients using standard internet protocols, esp. tcp/ip and http. 2. the portion of an organization's network inside the firewall. The Intranet Journal (http://www.brill.com/intranet/) Ez a találó kifejezés az Internet technológia alkalmazására utal egy vállalaton belül, szemben a cég információs rendszerének az Internethez való csatlakozásával. Az intranet azonban nem jelenti azt, hogy a belső információs rendszer ne rendelkezne Internet kapcsolattal, épp ellenkezőleg: annak maga is része (bár ez nem szükségszerű, csak ésszerű). Szűkebb értelemben az intraneten a tűzfalakkal körülhatárolt TCP/IP-alapú vállalati belső információs rendszert értjük, amelyben az információáramlás elsősorban a HTTP protokollon és a kliens/szerver-alapú nyílt WWW technológián alapszik, integrálva az elektronikus levelezést is. Az Internet technológia alkalmazása vállalatok, szervezetek belső információs rendszerében nem új gondolat. A World Wide Webre, mint a vállalati információs rendszer lehetséges egységes felületére, már az elmúlt években is ráterelődött a figyelem, de a Web technológia csak mára érett meg az ilyen irányú felhasználásra, és az informatikai menedzserek idegenkedése is csökkent az Internettel szemben (biztonsági megfontolások kontra az Internet nyújtotta előnyök). Eddig nem tudtuk egy szóval megnevezni mindazt, amit az intranet takar (Internet-szerű információs rendszer), de most már úgy tűnik, ennél hatásosabb kifejezést nehéz lett volna találni. Az intranet -- ellentétben a klasszikus vállalati információs rendszerrel -- általában "inter" is, azaz Internetre csatlakozik (rendszerint tűzfalon keresztül), ill. részben zárt, részben nyitott is az Internet felé. (Lényegében a tipikus Campus Wide Information Systems is egyféle intranet, csak a zárt részei nem dominánsak.) Az Internet és az intranet nemhogy kizárnák, hanem kiegészítik egymást -- szembeállításuk teljességgel értelmetlen. Az intranet előzményei: ....................... - TCP/IP hálózatokat mint nem Internet hálózatokat eddig is széles körben alkalmaztak; - az elektronikus levelezés elterjedése (itt megtört a jég, az Internet levelezés összekapcsolódott a helyi levelezéssel, bizonyos esetekben az Internet motiválta a helyi levelezés bevezetését); - a nagy gyártók Web-DBMS (elsőként az Oracle), Web-Notes (Lotus), Web dokumentum-menedzsment rendszer (pl. CyberLeaf az Interleaf-től) interfészei, amelyek a Web felé megnyitották a relációs és fulltext adatbázisokat, utat mutatva és lehetőséget teremtve ezzel a Web technológia belső használatára. Itt az Oracle és Notes lépése alapvető volt, hiszen az előző RDBMS-ei tárolják a nagyvállalati adatok közel felét, az utóbbi pedig a de facto vállalati és vállalatközi információs rendszer; - a nagyvállalatok rendszerint számos távoli telephellyel is rendelkeznek, köztük a nagy tömegű és gyors információáramlás egyik leginkább költséghatékony csatornája ma az Internet; - a nagyvállalatoknál, tekintettel azok különböző részlegeire, igen heterogén információs infrastruktúra található (szerverek: mainframe, Unix, VMS, NetWare stb., kliensek: DOS, MS Windows, OS/2, Macintosh, Unix stb., alkalmazások: pl. DBMS, Lotus Notes, vállalatirányítási rendszer, irodaautomatizálás), amelyben a legkisebb közös nevező a WWW lehet, platformfüggetlenségének köszönhetően; - a nyílt technológia iránt vágy; - megemlítendő az Internet-Web ismertsége, népszerűsége is. Egyéb Internet technológiák alkalmazása (Internet mail, FTP, Telnet, News) ....................................... Ezeket az Internet eszközöket már a Web böngészők is tartalmazzák, ugyanakkor függetlenül is alkalmazhatók. A webes interfész mellett Telnet, Mail elérést is megvalósíthatunk adatbázisainkhoz. A Newst HyperNews-ként implementálhatjuk. Az FTP továbbra is a fájltranszfer kiváló eszköze. Érdemes megjegyezni, hogy sok esetben ugyanazok a szerverek szolgáltattak és szolgáltatnak anonymous FTP elérést a nyilvánosan hozzáférhető állományokhoz, mint a csak belső igényekre szolgálókhoz. Mindemellett a TCP/IP protokoll az egyéb kommunikációs protokollok közötti összekötő kapcsot is megteremti. A Web technológia potenciális előnyei: ...................................... - a TCP/IP és az Internet/WWW elemei de facto szabványok, egyben referencia-implementációkkal együtt nyíltak; - nagyszámú, különböző gyártó eszközei, szoftverei érhetők el (nem gyártóspecifikusak, a támogatás is kevésbé függ a szállítótól); - a technológia és a felhasználói felületek ismertek, elterjedtek, alaposan teszteltek, könnyen kezelhetők; - ugyanaz a technológia és felhasználói felület az intraneten belül, mint az Interneten; - platformfüggetlenség; - az intranet és az Internet kapcsolódása triviális, külső és telephelyközi kommunikációs csatornaként az Internet szolgálhat; - egységes, könnyen kezelhető rendszer alakítható ki; - rugalmasan fejlődő technológia; - az intranet szoftverei kifejezetten olcsók, kisebb beruházási igényt jelentenek (pl. egy Notes-alapú rendszer telepítési költségeivel szemben; de nem állítjuk, hogy az összberuházási igény vagy a fenntartási költségek feltétlenül kisebbek lennének annál!); kitűnő szabad szoftverek is rendelkezésre állnak; - a külső Internet jelenlét, támogatási rendszer (pl. customer support), mobil kommunikáció egységes, sőt egy rendszer; - a technológia robusztus, jól alkalmazkodik mind a lassú (dial-up kapcsolat), mind a gyors (LAN) kommunikáció változatos igényeihez; - a technológia mindenekelőtt tökéletesen alkalmas vállalati információs rendszer céljára, kiegészítheti, illetve felválthatja a meglévő alkalmazásokat. Felhasználás ............ Az intranet felhasználása rendkívül széles körű lehet -- nem a technikai, hanem az üzleti igényeknek kell határt szabni, hogy hol és mire alkalmazzuk. Alapvető alkalmazási területei: - publikáció (tájékoztató anyagok, cégújság, céghíradó stb.), cégdokumentumok elérése (pl. technikai dokumentációk, szabályzatok); - adatbázis-elérés (árjegyzékek, termékkatalógusok, telefonkönyv); - keresési lehetőség a legkülönfélébb dokumentumokban; - a csoportmunka kiegészítője vagy alapja lehet (HyperNews, űrlapok, állománymegosztás stb.); - szoftverdisztribúció igény szerint (on demand); - elektronikus levelezés és annak integrációja; - dial-up mobil kommunikáció (Internet szolgáltatón keresztül érhetünk el vállalati dokumentumokat és adatbázisokat); - egységes felhasználói felület, egységes kommunikációs háttér felett, a CGI programok és Java appletek nyújtotta újszerű lehetőségekkel. Az Internet-Web technológia cache-replikációs-mirror lehetőséget is nyújt, amely különösen jól alkalmazható több telephellyel rendelkező szervezetek esetén. Sajnos ez idáig még sok minden kimaradt az intranetből, a többi között az EDI. A csoportmunka terén viszont számottevő fejlődés várható, egyrészt ez a terület az Internet nélkül is az egyik leggyorsabban növekvő szoftverágazat, másrészt a csoportmunka- szoftverek internetesedése mellett az Internet szoftvereket újabb csoportmunka-képességekkel ruházzák fel (jól példázza a folyamatot, hogy a Netscape megvásárolta a Collabrát). Biztonság és hozzáférési kontroll ................................. Az Internettel szemben a legnagyobb ellenérzés a biztonság okán támadt, ami már a technológiából (az IP protokollból) fakad. Egyrészt alkalmazásszinten (tit...
fred1144